top of page

RÓLAM

Szinyéri Tünde vagyok, zenetanár és énekesnő.

Gyermekkoromtól kezdve mindennapjaim része a zene, főként az éneklés és a zongorázás. Nagyon szeretem stúdiómunka és zeneszerzés területén is használni kreatív oldalamat. A Synda bejegyzett alkotói nevem.

Klasszikus zenei képzettségemet a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában szereztem, majd a Magyar Zene- és Táncművészek Szakszervezetének emelt szintű énekes és énektanári (könnyűzenei) képesítését kaptam meg kiváló eredménnyel a Kőbányai Zenei Stúdióban.

Évekig külföldön dolgoztam, mint solo énekes. Európaszerte turnéztam, hosszabb szerződésre Görögországban és Törökországban volt lehetőségem öt csillagos hotelek színpadain.

Jelenleg Kovács Kati zenekarában vagyok háttérvokalista, valamint gyakran részt veszek egyéb zenei projektekben, lemezfelvételi munkálatokban. Kötődöm Fonogram-díjas albumokhoz is, mint énekesnő és mint zeneszerző.

 

2007 óta tanítok éneket, zeneelméletet, zongorát. Nagyon szeretem a szakmámat, ez érződik óráimon, és motiválja a tanítványokat. A zene csodákat képes teremteni bennünk, hiszem és tapasztalom, hogy a közös zenei munkának lélekemelő és gyógyító ereje van, akár az alapoktól kezdi valaki, akár professzionális szinten műveli a zenét.

Synda2.jpg
bottom of page